Nagyon dühös voltam! Olyan érzés volt,
mintha a legjobb barátnőm átvert volna! Bár lényegében ez is történt… nem
hiszem el, hogy Akane tényleg nála… vele töltötte az éjszakát! Pedig pontosan tudta,
hogy mennyire szeretem és tisztelem Adam-et! Talán még sohase voltam ennyire
dühös! Így nem akartam bemenni a butikba… féltem, hogy majd nekiesek az első
betoppanó vásárlónak… Az pedig nem venné ki magát valami fényesen… Ezért inkább
fogtam magam és beültem egy aprócska kávézó egy eldugott asztalkájához. Igaz,
hogy még nem voltam annyira híres, mint egy énekes, de már így is elég sokan felismertek
engem… ami néha jól esett, néha pedig eléggé idegesítő tudott lenni. Út közben
pontosan ezért beszereztem egy nagyobb karimájú, de még jól kinéző kalapot és
egy hatalmas napszemüveget. Ezeknek hála, valamint a sálamnak, ami szinte
mindig nálam van, valamelyest sikerült eltakarnom arcom. Rendeltem egy latte
machiato-t, majd gyorsan beszóltam a butikba. A telefont az egyik eladó, Alice
vette fel.
- Flora
divat, ahol a divat követ minket! Miben segíthetek?
- Hello,
én vagyok. Ma reggel nem vagyok túl jó hangulatban, ezért csak később tudok
bemenni. Addig kérlek, figyelj oda rá.
-
Rendben
főnök, bízza csak ide – hangzott az örömteli válasz a vonal másik végén.
Amint leraktam, ki is hozták a rendelésem. A telefonom
visszasüllyesztettem a táskám mélyére és lassan kortyolgatva nekiláttam a
kávémnak. Éppen kiléptem a kávézóból, amikor megcsörrent a telefonom.
Ismeretlen szám volt…
-
Igen
tessék, itt Flora – szóltam bele.
-
Tíz
perc múlva találkozzunk a boltod előtti park pavilonjában – hallatszott egy
szokatlanul ismerős hang, majd azonnal megszakadt a vonal.
Nem akartam hinni a fülemnek… mégis honnan… és miért… de nem volt időm
gondolkodni… Sietnem kellett, hogy időben odaérjek erre a spontán találkozóra…
megszaporáztam lépteim, azonban amikor odaértem, a hely teljesen üres volt.
Leültem a padra, hogy egy kicsit kifújhassam magam, azonban éppen, hogy
leültem, valaki hátulról befogta a szám és hátrarántott. Vadul kapálózni
kezdtem, azonban egy lágy hang duruzsolt a fülembe:
-
Csss…
csak én vagyok.
Elengedtem én pedig gyorsan felé fordultam… Tényleg ő volt az. Ezt
nem hiszem el! Egy baseball sapka és egy hatalmas fekete napszemüveg volt
rajta. A sapkáját teljesen a szemébe húztam a szokásos magas sarkú cipője
helyett egy tornacipő volt rajta. Ha engem kérdeztek, még így is eszméletlenül
jól nézett ki. A lélegzetem is elakadt. Mégis mit akarhat tőlem?
-
Te…
mit… miért… hogy? – dadogtam össze-vissza, miközben ujjammal felé böktem.
-
Igen,
én vagyok. Azért jöttem, hogy a reggel történtekkel kapcsolatban elmagyarázzak
néhány dolgot.
-
Ha el
akarsz mesélni minden egyes részletet a tegnapestétekről, ne fáraszd magad! -
mondtam dühösen és némiképp durcásan.
-
Figyelj
ide! – ragadta meg két karom és maga felé fordított – Semmi OLYAN nem történt
köztünk Akane-val. Nem kell mindenről tudnod, legyen elég annyi, hogy
kisegített engem azzal, hogy befogadott éjszakára. Tehát ne haragudj a
barátnődre!
-
De
akkor mégis mi történt? És mire céloztál AZZAL?
-
Ha
tényleg a rajongóm vagy, tudhatnád, hogy gyakran viccelem el a dolgokat…
Ez most valamiért nagyon rosszul esett… De belegondolva igaza van.
A rajongója voltam! Vagyok! Tényleg! Mégis annyira féltékeny lettem… Fejemet
lehajtottam, szemembe könnyek szöktek.
-
Ne
aggódj. Megoldjátok majd, De kérlek, beszélj Akane-val! Nagyon aggódik miattad…
Nem válaszoltam, csak hüppögve bólintottam. Ő megveregette a
vállam, majd hallottam távolodó lépteit.
-
Szerintem
még találkozunk… Flora…
Hátrafordultam nevem hallatán, de már nem láttam
őt… eltűnt a szemem elől. Letöröltem a könnyeim és rohantam Akane-hoz, hogy
helyrehozzam a hibám, amire Adam mutatott rá.