~ 5 ~ By: Adam

Valamiért nála mindig nyugodtnak éreztem magam. Nem foglalkoztam se a magánéletemmel, se a firkászokkal vagy a lesifotósokkal. Mondjuk az eléggé meglepett, hogy pár perccel ezelőtt csak úgy a nyakamba ugorott… őrült egy bige! Viszont azt a hálát, amit a szemben láttam, sose fogom elfelejteni. El se hiszem, hogy egy ilyen apróság miatt ennyire boldog… Most a nappalijában ültünk a TV előtt. Valami kaland filmet, vagy mit néztünk… meglepő módon angol szinkronos volt, így nem kellett égetnem magam a gyér japán tudásommal. És a gyér alatt azt értem, hogy semmit se tudok… A kanapén közöttünk egy nagy tál pattogatott kukorica, a kis asztalon előttünk pedig kávé. Sose hittem volna, hogy egyszer még ilyen felszabadultan fogok tévézgetni egy barátommal… annyira jó érzés… Azokat az időket juttatja eszembe, amikor még nem voltam híres. Annyira nyugis volt minden. Akane volt az én mentsváram. Nem is tudom, mihez kezdenék nélküle… Hihetetlenül szerencsésnek tartom magam, amiért rátaláltam. Ez a japán kis kiruccanás a legjobb dolog, mi eddigi pályafutásom alatt történt velem! Akane-ra néztem… teljesen beleélte magát a filmbe. Hol dühösen meredt a képernyőre, hol ujjongott. Volt, hogy még meg is próbált segíteni a főhősnek kiütni ellenségét. Valamiért úgy éreztem, hogy ez az egész annyira… természetes… Olyan vidám volt ez a kép… vagyis inkább nevetséges. Éreztem, hogy nem tudom visszatartani a kitérő nevetésem. Ő kíváncsian fordult felém és láttam, hogy egy kicsit meg is sértődik. Arca leginkább egy kismacskáéhoz hasonlított, én pedig nem bírtam megállni, magamhoz húztam, amitől először meglepődött, majd ő is nevetni kezdett. A távirányítóért nyúlt, majd elindított egy vígjátékot. Innentől már csak arra emlékszem, hogy egymáshoz bújva kezdtük el a filmet, amin rengeteget nevettünk, de se a film végére nem emlékszem, sem arra, hogy kerültem ismét a vendégszobába. Viszont újult energiával keltem fel. Még sose éreztem ezt… Valamifajta boldogság és öröm járt át. Mosolyogni volt kedvem egész nap, és kikiáltani a világnak, hogy boldog vagyok és semmi sem érdekel. Egy pillanatra megálltam az ajtóban és hallgatózni kezdtem. Kintről semmiféle zaj nem szűrődött be… tehát Akane vagy alszik még, vagy elment. Kimentem a konyhába, ahol az asztalon egy bögre kávé, reggeli és egy cetli fogadott.

Elmentem dolgozni, ma korán végzek, dél körül már itthon leszek. Reggeli az asztalon, menj, tusolj le, egyél, aztán pedig foglald le magad valamivel. A folyosó legvégén lévő szobában találsz egy gitár, zongorát és kottafüzeteket ha esetleg zenélni szeretnél, agy mit tudom én >.<

Pár DVD van a TV előtti kisasztalon, ebédet majd hozok. Ha elmész, az ajtó mellet van felakasztva a pótkulcs, vidd magaddal nyugodtan, egyszerűbb, ha neked is van kulcsod. Flora-tól nem kell tartanod, most lesz nemsokára bemutatója, tehát legközelebb csak 1-2 hét múlva jelentkezik… Jó szórakozást:

Akane

Tényleg úgy kezel engem, mint valami gyereket – nevettem magamban. Mégis ezek az aprócska gesztusok már boldoggá tettek. Az igazat megvallva, nem igazán szoktam hozzá, hogy valaki ennyire törődik velem. Vissza letettem a cetlit az asztalra, majd elmentem a kulcsért és felraktam a kulcstartómra és csak utána indultam zuhanyozni. Most, hogy egyedül voltam a házban, egy kicsit jobban is szétnézhettem. Az igazat megvallva, nem igazán látszott a házon, hogy japánban lennék… csak a bejárati ajtónál… viszont a berendezése teljesen modern volt… Valami oknál fogva lábaim az ő szobájához vezettek. Amint benyitottam, mintha egy másik világba csöppentem volna. A falakon cseresznyevirág volt! Mármint nem tapéta, hanem igazi festmény… Mindenütt könyvek és gyertyák… a falon vagy két… azt hiszem… selyemkép… ezen kívül rengeteg apró szobor és füstölőtartó. Valami viszont más volt, mint bármelyik másik hálóban. Itt nem az ágyé volt a főszerep, vagy a teraszé… nem. Itt egy asztalnak volt főszerepe. Közelebb mentem és csak ekkor láttam meg, hogy az asztal lapja nem csak, hogy dönthető, hanem alulról megvilágított. Az asztal mellett egy kis szekrény, rajta rengeteg dosszié. Találomra kivettem egyet és kinyitottam. Nem akartam hinni a szememnek… ezernyi rajz volt benne… mind mást és mást ábrázolt, mégis volt benne egy közös dolog. Úgy volt ábrázolva, hogy az emberben olyan érzést keltett, mintha belecsöppent volna a festmény által teremtett világba… Elképesztő volt… tovább lapoztam és még több rajzot találtam. A következő dossziéért nyúltam, de azt kinyitva is ugyan az az érzés fogott el. Legalább 20 dosszié volt tele a rajzokkal. Volt, amelyik fekete-fehér, és voltak a szivárvány színeiben pompázók is. Amikor az össze dossziét már levettem a polcról, csak ekkor vettem észre a laptopot, a dossziék mögé rejtve. Tudta, hogy nem illendő belenéznem, de nem tudtam megállni. Letettem az asztalra, és felnyitottam. Egy mappa volt megnyitva a gépen, amiben rengeteg szöveges dokumentum volt, különböző címekkel, de mind angolul. Találomra megnyitottam egyet, és beleolvastam. Egy történet volt egy lányról, akiről kiderül, hogy valójában hercegnő és az egész élete egy hatalmas hazugság… Különböző úgymond próbákat kell kiállnia, végül pedig hozzá mehet ahhoz, akit a szíve már a kezdetektől szeret. Szívhez szóló történet volt, olyan, amibe még én is beleélhettem magam könnyűszerrel. Megnyitottam a következőt és azt is olvasni kezdtem… Legalább 100 ilyen fájlt találtam, viszont semmi más nem volt a gépen…  Legondolkoztam… hogy lehet az, hogy egy ennyire tehetséges nő, aki remekül rajzol, és fantasztikusan ír, egy szinte nevenincs TV-nél dolgozik asszisztensként  Úgy éreztem viszonoznom kell neki mindazt, amit értem tett… a kabátomhoz mentem és elővettem az egyik pendrive-om, majd gyorsan rámentettem néhány fájlt. Amint hazaérek, elküldöm őket egy kiadónak. A világnak muszáj megtudnia, milyen történetek bújnak el a világ elől ezen az eldugott kis gépen, és ami még fontosabb, tudnia kell, hogy ez az elragadó személyiségű nő, aki kedves és megbízható milyen csodálatos történetek szülőanyja. 

~ 4 ~ By: Akane

Nagyon aggódtam. Nem csak amiatt, hogy Flora félreértette az egészet reggel, de amiatt is, amit Adam mondott. Mégis hogy értette azt, hogy majd ő rendbe hozza? Mégse eredhet Flora után a városba… azonnal felismernék. És nem csak Adam-et, Flora-t is. Ha pedig egy paparazzi lefotózza őket, nem lábalnak ki egykönnyen a botrányból, az tuti. Szegény Adam… már így is éppen elég gondja van a magánéletében, erre még az én ostoba barátnőm miatt is aggódnia kell… Szerencsémre a reggeli gyors gondolkodásom miatt, most nem kell még a munkával is foglalkoznom… így egy kicsit összeszedhetem a gondolataim és kigondolhatok valamit arra az esetre, ha Adam terve nem válna be. Úgy éreztem szükségem van egy jó adag zöldteára, ezért a konyhába mentem és felraktam forrni a vizet. Éppen meggyújtottam alatta a gázt, amikor megszólalt a telefonom. Gyorsan megkerestem és felvettem.

-         Igen, tessék?

-         Én vagyok az. Ne aggódj, elrendeztem vele a dolgokat. Ha a sejtésem nem csal, hamarosan ott lesz nálad… - kis szünetet tartott – Mondjuk most.

Éppen mondani akartam neki, hogy ez mekkora hülyeség, amikor valaki kopogott az ajtón. Hitetlenkedve indultam el felé, és kinéztem azon a kis „kukucskálón”. Igaza volt, tényleg Flora állt az ajtó előtt.

-         Mégis honnan tudtad? És mit mondtál neki? – kérdeztem gyanakvóan.

-         Most ne velem foglalkozz! Egyébként is a végeredmény a lényeg – mondta nevetve.

-         Igaz-igaz. Köszönöm, hogy segítettél…

-         Ez csak természetes, hiszen én kavartam a bajt.

-         Oh, tényleg –válaszoltam kissé gunyorosan – Akkor most már kvittek vagyunk.

-         Ahogy akarod. Akkor szia…

-         Várj! – szóltam bele a telefonba gyorsan – Még egy utolsó kérdés!

-         Hallgatlak.

-         Ma estére is számítsak rád?

Nem válaszolt… először azt hittem, hogy nem is fog… majd halkan, szinte alig hallhatóan válaszolt…

-         Nem szívesen megyek haza… ha elment, hívj fel – azzal letette a telefont.

Gyorsan a  zsebembe csúsztattam a telefonom, majd kinyitotta az ajtót. Flora lesütött fejjel állt odakint.

-         Gyere be – intettem, ő pedig besétált mellettem, de nem nézett rám.

Bement… Pontosabban bevánszorgott a konyhába és leült az egyik székre. Követtem őt, majd két csészébe kávét töltöttem és az egyiket odanyújtottam neki. Elfogadta és egy nagyot kortyolt belőle, gondolom azért, hogy erőt merítsen… majd lerakta a csészét és végre rám nézett.

-         Sajnálom…

Hát mindenre számítottam, csak erre nem… Adam mégis mit művelhetett vele?

-         Sajnálom, hogy olyan gyerekesen viselkedtem – folytatta egy mély levegővétel után – Sajnálom, ha megbántottalak téged, vagy Adam-et… Nem akartam, csak egyszerűen annyira…

-         Féltékeny voltál? –vágtam a szavába.

Csodálkozva nézett rám, majd helyeslően bólintott.

-         Igen, féltékeny voltam… rád. Eddig nem zavart, akárhány kapcsolata volt, mert azokat az emberek nem ismertem… erre te még csak nem is szereted, mégis nálad találom őt…

-         Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem azt mondtam, hogy nem szeretem őt, mint embert, vagy zenészt. Se azt, hogy nem szeretem a zenéjét. Egyszerűen azt mondtam, hogy én nem IMÁDOM, úgy, mint te –pontosítottam.

-         Igaz, sajnálom…

-         Az Isten szerelmére ne hajtogasd már folyton, hogy sajnálod – kiáltottam rá dühösen.

-         Sajnálom – makogta újra, majd rám nézett és mindkettőnkből kitört a nevetés.

Nem haragudtam rá… sohase… egy pillanatig se… Csak aggódtam, hogy mi lesz a barátságunkkal. De most már minden rendben van…

-         Akkor nem haragszol? – kérdezte könnyeit törölgetve.

-         Sose haragudtam rád – mosolyogtam rá, de ekkor megszólalt a telefonja, ő pedig nagy kutakodás után végre felvette.

-         Igen?

-         Mégis hol vagy, főnök? – hallatszott egy dühös hang a vonal másik feléről – Azt mondtad egy kicsit késel, de mindjárt itt az ebédidő! Te vagy a tervező, told ide a segged!

-         Jó-jó, megyek már – pattant fel a székről és legközelebb már csak azt hallottam, hogy csapódik mögötte a bejárati ajtó.

Elmosogattam a két csészét, majd újra elővettem belőle a mobilom, és visszahívtam őt.

-         Most ment el – szóltam bele.

-         Tudom – ekkor megszólalt a csengőm – Beengedsz?

Az ajtóhoz siettem és kinyitottam. Tényleg ő állt ott, kezében a telefonnal és rám mosolygott. Én pedig gondolkodás nélkül a nyakába ugrottam.

-         Köszönöm – súgtam neki, szinte már nevetve.  

~ 3 ~ By: Flora

Nagyon dühös voltam! Olyan érzés volt, mintha a legjobb barátnőm átvert volna! Bár lényegében ez is történt… nem hiszem el, hogy Akane tényleg nála… vele töltötte az éjszakát! Pedig pontosan tudta, hogy mennyire szeretem és tisztelem Adam-et! Talán még sohase voltam ennyire dühös! Így nem akartam bemenni a butikba… féltem, hogy majd nekiesek az első betoppanó vásárlónak… Az pedig nem venné ki magát valami fényesen… Ezért inkább fogtam magam és beültem egy aprócska kávézó egy eldugott asztalkájához. Igaz, hogy még nem voltam annyira híres, mint egy énekes, de már így is elég sokan felismertek engem… ami néha jól esett, néha pedig eléggé idegesítő tudott lenni. Út közben pontosan ezért beszereztem egy nagyobb karimájú, de még jól kinéző kalapot és egy hatalmas napszemüveget. Ezeknek hála, valamint a sálamnak, ami szinte mindig nálam van, valamelyest sikerült eltakarnom arcom. Rendeltem egy latte machiato-t, majd gyorsan beszóltam a butikba. A telefont az egyik eladó, Alice vette fel.

-      Flora divat, ahol a divat követ minket! Miben segíthetek?

-      Hello, én vagyok. Ma reggel nem vagyok túl jó hangulatban, ezért csak később tudok bemenni. Addig kérlek, figyelj oda rá.

-         Rendben főnök, bízza csak ide – hangzott az örömteli válasz a vonal másik végén.

Amint leraktam, ki is hozták a rendelésem. A telefonom visszasüllyesztettem a táskám mélyére és lassan kortyolgatva nekiláttam a kávémnak. Éppen kiléptem a kávézóból, amikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt…

-         Igen tessék, itt Flora – szóltam bele.

-         Tíz perc múlva találkozzunk a boltod előtti park pavilonjában – hallatszott egy szokatlanul ismerős hang, majd azonnal megszakadt a vonal.

Nem akartam hinni a fülemnek… mégis honnan… és miért… de nem volt időm gondolkodni… Sietnem kellett, hogy időben odaérjek erre a spontán találkozóra… megszaporáztam lépteim, azonban amikor odaértem, a hely teljesen üres volt. Leültem a padra, hogy egy kicsit kifújhassam magam, azonban éppen, hogy leültem, valaki hátulról befogta a szám és hátrarántott. Vadul kapálózni kezdtem, azonban egy lágy hang duruzsolt a fülembe:

-         Csss… csak én vagyok.

Elengedtem én pedig gyorsan felé fordultam… Tényleg ő volt az. Ezt nem hiszem el! Egy baseball sapka és egy hatalmas fekete napszemüveg volt rajta. A sapkáját teljesen a szemébe húztam a szokásos magas sarkú cipője helyett egy tornacipő volt rajta. Ha engem kérdeztek, még így is eszméletlenül jól nézett ki. A lélegzetem is elakadt. Mégis mit akarhat tőlem?

-         Te… mit… miért… hogy? – dadogtam össze-vissza, miközben ujjammal felé böktem.

-         Igen, én vagyok. Azért jöttem, hogy a reggel történtekkel kapcsolatban elmagyarázzak néhány dolgot.

-         Ha el akarsz mesélni minden egyes részletet a tegnapestétekről, ne fáraszd magad! - mondtam dühösen és némiképp durcásan.

-         Figyelj ide! – ragadta meg két karom és maga felé fordított – Semmi OLYAN nem történt köztünk Akane-val. Nem kell mindenről tudnod, legyen elég annyi, hogy kisegített engem azzal, hogy befogadott éjszakára. Tehát ne haragudj a barátnődre!

-         De akkor mégis mi történt? És mire céloztál AZZAL?

-         Ha tényleg a rajongóm vagy, tudhatnád, hogy gyakran viccelem el a dolgokat…

Ez most valamiért nagyon rosszul esett… De belegondolva igaza van. A rajongója voltam! Vagyok! Tényleg! Mégis annyira féltékeny lettem… Fejemet lehajtottam, szemembe könnyek szöktek.

-         Ne aggódj. Megoldjátok majd, De kérlek, beszélj Akane-val! Nagyon aggódik miattad…

Nem válaszoltam, csak hüppögve bólintottam. Ő megveregette a vállam, majd hallottam távolodó lépteit.

-         Szerintem még találkozunk… Flora…

Hátrafordultam nevem hallatán, de már nem láttam őt… eltűnt a szemem elől. Letöröltem a könnyeim és rohantam Akane-hoz, hogy helyrehozzam a hibám, amire Adam mutatott rá.