~ 5 ~ By: Adam


Valamiért nála mindig nyugodtnak éreztem magam. Nem foglalkoztam se a magánéletemmel, se a firkászokkal vagy a lesifotósokkal. Mondjuk az eléggé meglepett, hogy pár perccel ezelőtt csak úgy a nyakamba ugorott… őrült egy bige! Viszont azt a hálát, amit a szemben láttam, sose fogom elfelejteni. El se hiszem, hogy egy ilyen apróság miatt ennyire boldog… Most a nappalijában ültünk a TV előtt. Valami kaland filmet, vagy mit néztünk… meglepő módon angol szinkronos volt, így nem kellett égetnem magam a gyér japán tudásommal. És a gyér alatt azt értem, hogy semmit se tudok… A kanapén közöttünk egy nagy tál pattogatott kukorica, a kis asztalon előttünk pedig kávé. Sose hittem volna, hogy egyszer még ilyen felszabadultan fogok tévézgetni egy barátommal… annyira jó érzés… Azokat az időket juttatja eszembe, amikor még nem voltam híres. Annyira nyugis volt minden. Akane volt az én mentsváram. Nem is tudom, mihez kezdenék nélküle… Hihetetlenül szerencsésnek tartom magam, amiért rátaláltam. Ez a japán kis kiruccanás a legjobb dolog, mi eddigi pályafutásom alatt történt velem! Akane-ra néztem… teljesen beleélte magát a filmbe. Hol dühösen meredt a képernyőre, hol ujjongott. Volt, hogy még meg is próbált segíteni a főhősnek kiütni ellenségét. Valamiért úgy éreztem, hogy ez az egész annyira… természetes… Olyan vidám volt ez a kép… vagyis inkább nevetséges. Éreztem, hogy nem tudom visszatartani a kitérő nevetésem. Ő kíváncsian fordult felém és láttam, hogy egy kicsit meg is sértődik. Arca leginkább egy kismacskáéhoz hasonlított, én pedig nem bírtam megállni, magamhoz húztam, amitől először meglepődött, majd ő is nevetni kezdett. A távirányítóért nyúlt, majd elindított egy vígjátékot. Innentől már csak arra emlékszem, hogy egymáshoz bújva kezdtük el a filmet, amin rengeteget nevettünk, de se a film végére nem emlékszem, sem arra, hogy kerültem ismét a vendégszobába. Viszont újult energiával keltem fel. Még sose éreztem ezt… Valamifajta boldogság és öröm járt át. Mosolyogni volt kedvem egész nap, és kikiáltani a világnak, hogy boldog vagyok és semmi sem érdekel. Egy pillanatra megálltam az ajtóban és hallgatózni kezdtem. Kintről semmiféle zaj nem szűrődött be… tehát Akane vagy alszik még, vagy elment. Kimentem a konyhába, ahol az asztalon egy bögre kávé, reggeli és egy cetli fogadott.

Elmentem dolgozni, ma korán végzek, dél körül már itthon leszek. Reggeli az asztalon, menj, tusolj le, egyél, aztán pedig foglald le magad valamivel. A folyosó legvégén lévő szobában találsz egy gitár, zongorát és kottafüzeteket ha esetleg zenélni szeretnél, agy mit tudom én >.<
Pár DVD van a TV előtti kisasztalon, ebédet majd hozok. Ha elmész, az ajtó mellet van felakasztva a pótkulcs, vidd magaddal nyugodtan, egyszerűbb, ha neked is van kulcsod. Flora-tól nem kell tartanod, most lesz nemsokára bemutatója, tehát legközelebb csak 1-2 hét múlva jelentkezik… Jó szórakozást:
Akane

Tényleg úgy kezel engem, mint valami gyereket – nevettem magamban. Mégis ezek az aprócska gesztusok már boldoggá tettek. Az igazat megvallva, nem igazán szoktam hozzá, hogy valaki ennyire törődik velem. Vissza letettem a cetlit az asztalra, majd elmentem a kulcsért és felraktam a kulcstartómra és csak utána indultam zuhanyozni. Most, hogy egyedül voltam a házban, egy kicsit jobban is szétnézhettem. Az igazat megvallva, nem igazán látszott a házon, hogy japánban lennék… csak a bejárati ajtónál… viszont a berendezése teljesen modern volt… Valami oknál fogva lábaim az ő szobájához vezettek. Amint benyitottam, mintha egy másik világba csöppentem volna. A falakon cseresznyevirág volt! Mármint nem tapéta, hanem igazi festmény… Mindenütt könyvek és gyertyák… a falon vagy két… azt hiszem… selyemkép… ezen kívül rengeteg apró szobor és füstölőtartó. Valami viszont más volt, mint bármelyik másik hálóban. Itt nem az ágyé volt a főszerep, vagy a teraszé… nem. Itt egy asztalnak volt főszerepe. Közelebb mentem és csak ekkor láttam meg, hogy az asztal lapja nem csak, hogy dönthető, hanem alulról megvilágított. Az asztal mellett egy kis szekrény, rajta rengeteg dosszié. Találomra kivettem egyet és kinyitottam. Nem akartam hinni a szememnek… ezernyi rajz volt benne… mind mást és mást ábrázolt, mégis volt benne egy közös dolog. Úgy volt ábrázolva, hogy az emberben olyan érzést keltett, mintha belecsöppent volna a festmény által teremtett világba… Elképesztő volt… tovább lapoztam és még több rajzot találtam. A következő dossziéért nyúltam, de azt kinyitva is ugyan az az érzés fogott el. Legalább 20 dosszié volt tele a rajzokkal. Volt, amelyik fekete-fehér, és voltak a szivárvány színeiben pompázók is. Amikor az össze dossziét már levettem a polcról, csak ekkor vettem észre a laptopot, a dossziék mögé rejtve. Tudta, hogy nem illendő belenéznem, de nem tudtam megállni. Letettem az asztalra, és felnyitottam. Egy mappa volt megnyitva a gépen, amiben rengeteg szöveges dokumentum volt, különböző címekkel, de mind angolul. Találomra megnyitottam egyet, és beleolvastam. Egy történet volt egy lányról, akiről kiderül, hogy valójában hercegnő és az egész élete egy hatalmas hazugság… Különböző úgymond próbákat kell kiállnia, végül pedig hozzá mehet ahhoz, akit a szíve már a kezdetektől szeret. Szívhez szóló történet volt, olyan, amibe még én is beleélhettem magam könnyűszerrel. Megnyitottam a következőt és azt is olvasni kezdtem… Legalább 100 ilyen fájlt találtam, viszont semmi más nem volt a gépen…  Legondolkoztam… hogy lehet az, hogy egy ennyire tehetséges nő, aki remekül rajzol, és fantasztikusan ír, egy szinte nevenincs TV-nél dolgozik asszisztensként  Úgy éreztem viszonoznom kell neki mindazt, amit értem tett… a kabátomhoz mentem és elővettem az egyik pendrive-om, majd gyorsan rámentettem néhány fájlt. Amint hazaérek, elküldöm őket egy kiadónak. A világnak muszáj megtudnia, milyen történetek bújnak el a világ elől ezen az eldugott kis gépen, és ami még fontosabb, tudnia kell, hogy ez az elragadó személyiségű nő, aki kedves és megbízható milyen csodálatos történetek szülőanyja.